04
2011átváltozó|művész|nő :)

Veráról elég nehéz úgy írnom, hogy aki nem ismeri, az is visszakapjon valamit abból a színes, sokoldalú, kiismerhetetlen, és nagyon szeretni való “káoszból”, ami ő. Ő az a lány, akit egyszerűen lehetetlen bármilyen skatulyába beletuszkolni, nehezen tudok olyan mondatot mondani róla, aminek az ellenkezője néhanapján nem igaz rá.:) Érzékeny, és impulzív. Ez biztos. És azt hiszem, általában közelebb áll a végletekhez, mint bármiféle középúthoz. Fekete és fehér, de nem szürke, hideg és forró, de nem langyos, boldog és szomorú, de nem közönyös. Valami ilyesmi.
A Práter utcából (kívülállóknak: a fotós iskolából:)) ismerem őt, meghatározó tagja annak a kis csapatnak, akik miatt annyira jól éreztem magam ott.:) Már régen is nagyon szerettem őt fotózni, és vele együtt fotózni talán még inkább. Szuper, eszement ötletei vannak.:) Nagyon élveztem a fotózást, mert most olyan modellem volt, aki nem fél a kamerától, mer játszani, bátran kísérletezni.
Kedves leendő fotómodellek, mindenkit arra bíztatok, hogy próbáljon így hozzáállni a fotózáshoz, játéknak felfogni az egészet, szabadjára engedni a kreativitást és a fantáziát.:) Ez nem sülhet el rosszul, mert a kreativitás fertőz: az egyik ötlet magával hozza a következőt, és ha lesz is köztük olyan, ami nem működik, biztos vagyok benne, hogy összességében így jobb képek születnek. Azt hiszem, ezt nevezik flow-élménynek. És az jó érzés!:)
Daniképek



Eszterképek:






orbán domonkos
Na! Ez igen! :)
Én is ismerem Verát, és minden áll róla amit leírtatok.
A képek meg szokásosan jók… :)
eszter
:) Örülök, hogy tetszenek a képek, meg annak is, hogy sikerült valamennyire eltalálnom a jellemzést!
miamano
hihihihiiiiiii :D bruhaha.
Margarita
She is amazing! very unique features…wild and divine at the same time!