Keress rá a flickeren a “cup of bokeh” kifejezésre (vagy csak simán kattints ide). Megtalálod ugyanezt a fotót. Na jó nem ugyanezt, hanem hatszáz másikat, ami ugyanez, csak kicsit más. A téma annyira szét van fotózva, hogy már saját neve is van.
De akkor meg miért fotóztam le magam is? Jó kérdés. Jó ötletnek tűnt. Illetve nem volt jobb. Már egy hete. Illetve kettő. Alig veszem kézbe a fényképezőgépem, és nem jönnek sem a skiccek, sem a kedv, hogy a meglévő skicceket fénybe véssem.
Zavar. Egyre jobban. Zavaromban pedig remake-eltem.
Fotomegosztó szájtokat böngészve hamar megbékéltem azzal, hogy az ötleteim nem rengetik meg majd a világot, sőt, alig van esélyem olyasmit és úgy fotózni, hogy az igazán eredeti legyen (bár “Az őrszem“-re baromi büszke vagyok), de azt nem gondoltam, hogy szénné fényképezett dolgokból fogok tízezer-egyedik példányt fotózni.
Pedig lehet, hogy lesz is még egy-két remake. Ez máshogy inspirál. Illetve motivál inkább. Hogy készült az adott kép? Miként tudnék én is ilyet fotózni? És hasonlók.
De ez igazából sovány vigasz. Ettől még az inspiráció a fotós-kedv (remélem) pillanatnyi hiánya nagyon zavaró. Tapasztaltok ti hasonlót? És mit csináltok közben, mit tesztek, hogy visszatérjen a kreativitás?
január 20th, 2010 at 00:22
Leginkább ilyenkor szoktam meginni egy teát, vagy elmegyek zongorázni-gitározni,esetleg papírra vetek egy-egy újabb remek kompozíciót, – de ettől függetlenül is akad olyan idő, amikor nem jön ihlet, nyakban lógó géppel járva a várost hazaérek tíz rossz képpel amit át se töltök már laptopra mert nem érdemes, stb. Van ilyen. Át kell vészelni valahogy.
Ennek az időnek is haszna van, valami érik. Ha nincs nálam gép, akkor is szoktam 16:9-ben látni a világot. Vagy szép arcú embereket. És jön az akarat. Majd lesz ihlet is. Türelem tornaterem.
Szerintem.
Én most inkább azon aggódom, hogy nincs idő fotózni. A zeneakadémia teljes embert kíván, és nem nagyon tudok/akarok tenni ellene, “mert az jó”. De fotózni is “kell”, és nehéz összhangot találni.
január 20th, 2010 at 16:44
Sokszor éreztem ezt én is és egyre kevesebszer tervezem meg elôre a képeimet. Néha kimegyek a városba, hátha találok valami inspirációt, de tízezredik képet készíteni az akármirôl már nekem sincs sok kedvem. Nehéz idôszak ez általában és nem is tudok egyszerûen kimászni belôle. Ennek ellenére csak a bokeh kedvéért még soha nem fotóztam.
január 24th, 2010 at 21:50
Nálam a tudatalattiban érnek a dolgok, és amikor kell eddig mindig előbújtak :) Ha sok inger ér, az agyam elkezdi összekapcsolni az egyes ingerek összefüggéstelennek tűnő attribútumait, ami ötletté majd végül képpé áll össze. Mostanában csináltam pár koncept fotót, volt alkalmam megfigyelni magamon hogy lesz a semmiből valami :)
április 20th, 2010 at 21:37
Alkotni=meglatni+ racsodalkozni+lekepezni
Nem, ez az egyenlet igy nem lehet pontos. Hianyzik belole egy valtozo.
Felnosz. Es a csodalkozas kepessege egy csesze kave gozolgo fodraira redukalodik. Mikor meg a homokozo lapatot fogtuk, ez a csodalkozas mindenben benne volt, a kezedre ragado sarban ugyanugy, mint a gozolgo kave fodraban.
Felnosz. S Elveszett valami: a kepesseg a frissesegre egy elgurult, tan a kanape ala. Ki tudja. De meg kell keresni, meg kene keresni, de a Nyugati tovabbra is szurke es budos. Nem talalod. Nem talalhatod.
De valamit megtalalhatsz: megerted a jatszmat, onmagadon keresztul, s ember a feladatod pusztan ez: megerteni: Onmagad: tovabbadni: a rajtad keresztul atszurodott eletet: a gondolatot: ami addig voltal: ami addig voltal: ami addig voltal.
június 21st, 2010 at 13:02
Nekem ilyenkor ez a videó segít: http://www.ted.com/talks/lang/hun/elizabeth_gilbert_on_genius.html
június 22nd, 2010 at 13:20
Nagyon elgondolkodtató video. Köszi, hogy megmutattad