Elkészült a Strobist Bootcamp II Assginment 1 fotó

Eszter

Ahogy azt korábban említettem, elindult a Strobist Boot Camp II, lehet pályázni, és közben okulni világításból. Az első feladat portré készítése. Elég egyértelmű volt számomra, hogy Esztert fogom fotózni. Mivel a Boot Camp témája (úgy általában) a gazdasági válság (mi más?), az első feladatnak meg a munkanélküliség, amolyan CV-re való portré szerepel a kiírásban. Ezt szerintem nem kell komolyan venni.

Az első gondolatom az volt, hogy Esztert, mint állástalan fotográfust fényképezem. Feje fölül érkező főfényben, sötét alapon, enyhén derítve csak, a kezében valamilyen fényképezőgéppel. De azon a vasárnap délutáni fél órán, amikor épp rávattük magunkat, nem találtunk olyan magas helyiséget, ahol Eszter fölé tudtam volna lógatni egy vakut elég magasra. Így maradt az egyszerü, koncepció nélküli, de – szerintünk – nagyon is tetszetős portré.

Eszter

Egy fényforrással dolgoztunk, ami bal oldalon felül volt, és áttetsző ernyőn keresztül villant. A derítés természetes fény, nagy ablakokból, jobbról.  Az utómunka Esztert magát dícséri (visszafogott retus és a kivágás).

Elnézve a mezőnyt, illetve  mindazon képeket, amelyek eddig érkeztek a pályázat első fordulójára, azt kell mondjam, nem vagyunk elmaradva :-)

Szólj hozzá!