10
2009Esküvő – error 99
Khm. Az egy dolog, hogy “Ami elromolhat, az el is romlik.” Naná. Megszoktuk. De hogy ezzel megvárja a lehető legeslegalkalmatlanabb pillanatot, az még egy gyakorlott murphológust is ki tud akasztani. Fotóztam már esküvőt, egyedül, ugyanezzel a 350d-vel, és a pár elégedett volt, úgyhogy most, Zsófi és Bálint esküvője előtt viszonylag mérsékelt volt az izgalom. Két fotós, három gépváz, két vaku és egy rakás objektív: nagy baj nem lehet. Na, amikor az ember ezt érzi, akkor jön a képbe Murphy. A pár a templom előtt áll, várják, mikor hangzik fel a nászinduló, az én fényképezőgépem pedig ebben a pillanatban a képembe röhög és közli, hogy ERROR99, te itt bizony nem fogsz fotózni. Minden trükköt kipróbáltam, ami hirtelen eszembe jutott, de a gép azóta is ezt mutatja az első kattintás után.

(Még szerencse, hogy Dani két vázzal szerelkezett fel, a gyakori objektívcseréket elkerülendő… így azért fényképeztem, de egy Minoltára viszonylag nehezen áll át Canonhoz szokott kéz: minden bosszantóan fordítva működik rajta.:) Szóval az igazán jó képeket ezen az esküvőn ő készítette. Nemosokára megmutatjuk őket.:) Én meg egyre erősebben gondolkodom azon a 40d vázon, amit már jó ideje tervezgetek…)
És hogy ne csak az önsajnálatról (magamon röhögésről) szóljon ez a post, ajánlom a kedves canonos kollégák figyelmébe a következő cikket a képen látható jelenségről: