Mi úgy döntöttünk, inkább örülünk neki, mint a gyerekek.;) Hétvégén az első dolgunk volt kimenni a szabadba, és -szánkó híján- nagyokat sétáltunk, “várost hódítottunk”, forralt boroztunk, fényképezgettünk. Hóembert építeni nem sikerült sajnos, sőt, a hó olyannyira nem állt össze, hogy még a hagyományosnak tekinthető hógolyótámadást is megúsztam.:) (Nem bánom, általában Dani jön ki belőle jobban, pocsékul célzok…)

Zene a képekhez: számomra sok éve már ez a havazás dallama, nincs tél, nincs hóesés nélküle.

Udvaros Dorottya: Hóesés

Zene: Dés László
Szöveg: Bereményi Géza

Arra jutottam, hogy babát fényképezni is nagyon szeretek.:) Szerintem ezzel nem vagyok egyedül, ahogy a mellékelt ábra mutatja.;)

Szóval itt is mondom, amit a Facebookon már mondtam: hozzatok nekünk méég  babákat! :)

Aztán jöttek a lányok sorban, ismerősök, de jöttek olyanok is, akiket nem is ismertünk előtte, de tetszettek nekik a korábbi fotóink.

Jöttek a fiúk is és kiderült, hogy a lányok sokkal hangosabban lelkesednek, mint a fiúk! :-)

Fotóztunk a lakásunkban kialakított stúdióban és amikor azt már nem éreztük elégnek, akkor a szabadban is.

Aztán jött a nyár, mindenki elutazott, Eszter vidéken “dolgozott” és nem nagyon fényképeztünk. Ősszel kicsit személyesebb lett a hangvételünk, fotóztuk a saját életünket: nyaralásunkat, kiskertünket, helloween-napunkat.

Az egyszínű háttereket teljesen elhagytuk, a lámpaállványokat sem túl gyakran vettük elő, (bár épp a legutóbbi fotózáskor ezt tettük, de azt majd csak jövőre mutatjuk meg :-) )

Fényképeztünk kisgyereket, családot,  szalagavatót, végül pepdig egy gyönyörű, elvarázsolt épületben egy táncoló lányt.

Ezek mind-mind olyan dolgok voltak, amiket nem csináltunk korábban, vagy legalábbis nem ilyen formában. Büszke vagyok mindarra, amit 2011-ben csináltunk. Elindultunk egy irányba és talán nem is rossz úton. Nem tudjuk milyen lesz 2012, de az biztos, hogy nem állunk meg. Reméljük jövőre még több fotót oszthatunk meg veletek, lányokat, fiúkat, párokat, családokat, kicsiket és nagyokat, apró pillanatokat a saját életünkből és fontos pillanatokat másokéból. Számos ötletünk van, a színfalak mögött a változások már elkezdődtek, izgalmas év lesz a következő.

Örömmel búcsúztatom 2011-et, jó év volt, tele élményekkel, emlékekkel, fontos válzotásokkal. Azt kívánjuk nektek, amit magunknak: nagyszerű, boldog új évet!

De hogy az elején kezdjem: Flórával együtt táboroz(tat)tunk a nyáron, és már akkor beszélgettünk róla, hogy jó lenne egy sorozatot csinálni együtt, ha visszamentünk a városba… sajnos egészen december elejéig halasztódott a megvalósítás. Közben viszont úgy alakult, hogy bejuthattunk a már elkészült, de egyelőre (sajnos még mindig) zárva tartó Rácz fürdőbe.  Ha korábban (mondjuk még szeptemberben) érkezünk, ez lett volna a tökéletes helyszín:  gyönyörű, igényes terek, látványos burkolatok, szép fények, plusz egy valóságos időutazás:  a fürdőben sétálva a 16. századból simán átlibbenhetsz a tizenkilencedikbe, majd szinte átmenet nélkül a huszonegyedikbe.:) (Akit érdekelnek a részletek, elindulhat például innen , sok érdekes infót lehet találni a fürdőről az interneten.) Így kicsit másképp alakult a dolog.

Az igazi kalandot az jelentette hogy a fürdőben központi világítás van, és hát azt nem kapcsolták fel a kedvünkért. :) (Egyedül a bejáratnál lévő térben égett néhány lámpa.) Alapvetően sötét, borongós napon jártunk ott, de azért egy ideig még volt elég fény a tájékozódáshoz…aztán teljesen ránk sötétedett. Fejlámpával felszerelkezve bolyongtunk az épületben, extra félelmetes horrorjeleneteket képzeltünk el, és mindeközben megpróbáltunk fotózni is. :) A mobilitás jegyében kis rendszervakukat és ernyőket vittünk csak magunkkal, mindez nulla azaz nulla környezeti fénnyel kiegészítve rendesen megdolgoztatta a kreativitásunkat! A módszer a következő volt: az egyikünk, aki épp nem fotózott, elemlámpával világított a modellünk arcára, hogy a másik tudjon fókuszt találni, és valami minimális szinten instruálni. Fló hol fázott, hol melege volt,és főleg nem látott semmit, de profi modell módjára hősiesen viselte a megpróbáltatásokat.:)

Nem ez lett a legjobb sorozatunk, és tervben is van a folytatás (kizárólag szikrázó napsütésben!:)), de azért örömmel mutatjuk meg ezeket a képeket, mert nem fotóztunk még ilyen különleges helyszínen, és mert minden nehezítés ellenére nagyon-nagyon jól szórakoztunk!:) Mit szóltok?

• sötétség
• mozgás
• éles fények
• nincs lehetőség sem instruálásra, sem ismétlésre
• bárhol vagy, útban vagy

Na, hát itt az összes feltétel adott volt ahhoz, hogy vért izzadjunk.:)Alapvetően töksötét volt a terem, és kemény, színes (díszítő)fényekkel világították meg a táncteret, és/vagy az embereket. (Nem ám a tornaterem neonfényei…profin nézett ki, ilyet még szalagavatón nem láttam.) Amikor erős, sárga volt a fény, arra kellett vigyázni, hogy ne égesse ki az arcokat és a fehér ruhákat, amikor viszont a színes lámpák világítottak, hirtelen nagyon sötét lett, és a bemozdulásokat kellett valahogy megúszni…alapvetően igyekeztünk nem telibe vakuzni, hanem megőrizni a terem fényeinek hangulatát. Olyan szép volt, kár lett volna, ha nem látszik belőle semmi.  A táncoknál: gyakorlatilag sportfotózás sötétben.:)  Bónuszként ugye volt kb. 70 emberünk, és a cél ilyenkor az, hogy mindenkiről készüljön jó fotó. (Pont, mint a Funside-nál, csak ott van erre egy hetem, amit éjjel-nappal a gyerekekkel töltök.)  Ja, és nem tudom hány anyuka és nagymama átkozott meg egy este alatt, amikor is folyton beszaladgáltam eléjük, sőt a fotóikba, és attól tartok, videóikba is… Szóval, ez kemény, na.:) Ez az a munka, amit nagyon nem ajánlok kezdőknek, a gépükkel és a vakujukkal most ismerkedőknek, mert nagyon könnyű elszúrni. Ha 3-4 éve futok bele egy ilyenbe, lehet, hogy egy életre elmegy a kedvem a fotózástól…:D De úgy érzem, hogy voltunk elég rutinosak és felkészültek ahhoz, hogy ebből a többszörösen is nehezített helyzetből kihozzuk, amit lehet. Jó, stúdióban, vagy a szabadban tudnánk a fiatalokról előnyösebb portrékat is készíteni, de hát az egy másik történet.

Maga a szalagavató egyébként szuper volt, nagyon rendben volt a szervezés, és igazán tetszettek a táncok is (Imádtam az electro-swinget!:)), látszott, hogy mindenki rengeteg energiát fektetett ebbe az estébe. Megérte, így kell kinéznie egy szalagavatónak.:) (OFF Nem úgy, mint ahogy anno a sajátom kinézett. ON) Azt hiszem, jó lehet ebbe a suliba járni.

Toldysok, itt is köszönjük a lehetőséget, és sok sikert kívánunk nektek a továbbiakhoz!

Eszter és Dani

Így esett, hogy életünkben először nyitottunk egy kicsit a felszabadultabb, vidámabb Halloween irányába, amit eddig a Valentin naphoz hasonló, erőltetett jövevénynek tartottunk, és ehatárolódtunk tőle. Fogtam magam például, és utánaolvastam a Halloween történetének: megtudtam, hogy egy az évszakok változását ünneplő kelta hagyományból ered, és így rögtön közelebb is éreztem magamhoz. Számomra  egy ideje a húsvét is egyfajta “tavaszünnep”, miért ne foghatnánk fel ezt a hétvégét “ősz-ünnepként”?

Fogtuk tehát a Halottak napját és a Halloweent, összegyúrtuk őket, és kaptunk egy olyan hétvégét, ahol egyaránt volt helye az emlékezésnek, a mókának, és a legszebb őszi napok megünneplésének. Nagyon jó volt ez így, azt hiszem, itt nálunk hagyomány lesz belőle. :)

(Papp Lajos)

A blog belső kezelőfelületén van egy olyan doboz, ahol mindig olvasható egy idézet, amelynek a témája általában a tudás, kreativitás, kitartás háromszögön belül helyezkedik el. Ma, ahogy megnyitottam az oldalt, hogy megírjam a legutóbbi családfotózásunkról szóló bejegyzést, ezt az idézetet dobta a gép. :)  Bele lehet kötni abba, amit mond,  lehet rajta fogást találni, de az alapvető mondandójával vitatkozni szerintem nehéz, és azt hiszem, ennél jobb mottó nem is kell a következő fotósorozatunk elé.

Pár hete Gödöllőn jártunk, hogy készítsünk egy pár fotót  az egyik legklasszabb családról, akiket ismerek.:) Amikor reggel elindultunk a szakadó esőben, nem voltak túl jók a kilátások, de szerencsére (kivételesen) jóindulatú volt velünk az időjárás, és a nap végére, amit együtt töltöttünk Klaudiával, Attilával és a gyerekekkel (Marcival, Pannival és Sárával), még a nap is kisütött.:)  Nem volt különösebb koncepciónk, illetve megint leginkább azt tudtuk, mi az, amit nem szeretnénk: nem akartunk erőltetett pózokat, nem akartunk “monddhogycsííííz”- vigyorokat, sem standard beállításokat, amilyeneket amerikai típusú családfotókon látni. Nem akartuk, hogy feszélyezze őket a fotózás.  Mindennek az ellenkezője volt a cél: életképeket szerettünk volna, valódi mosolyokkal, igazi arckifejezésekkel, úgyhogy instruálás helyett igyekeztünk “beépülni”. Eltöltöttünk velük egy napot, és azokat a pillanatképeket kerestük, ahol nem(csak) az öt ember látszik, hanem a család, amit ők öten alkotnak.

Mit mondotok, sikerült?:) Örülnénk, ha szeretnétek ezt a sorozatot, mert  mi nagyon élveztük ezt a fajta családfotózást (hogyne élveztük volna, tisztára gyereknap volt:)) és szeretnénk, ha többször adódna lehetőségünk ilyesmire.:)

Dani fotói:

Eszter fotói:

Amit Rómában látott, minden a végzetesség jegyében állt. Máskor is találkozott már ezzel az érzéssel, hogy egy hajnali sétán vagy egy különös késő nyári délutánon minden megtelik ritka és szavakban ki nem fejezhető értelemmel, de itt ez az érzés egy pillanatig sem hagyta el. Máskor is messzefutó sejtelmeket ébresztettek benne az utcák és a házak, de soha annyira, mint Róma utcái, palotái, romjai, kertjei. Nem voltak egyes külön épületek, amelyek szívéhez nőttek, hanem az egész Róma életének legnagyobb városélménye volt. “

(Szerb Antal, Utas és holdvilág)

Róma… Rómát, azt hiszem, nem lehet elmesélni, és nem lehet lefényképezni sem. Bár olvastam olyan blogbejegyzést is, amiben azt mondták, Róma koszos, hangos, és “mindenütt azok az ezeréves macskakövek vannak”, én nem tudom elképzelni, hogy lehet nem rajongani érte.:) Én a magam részéről imádom, és  nagyon irigylem a helyieket. Valahogy egész másképp élnek, mint mi. Mész a kis utcákban, benézel a kapualjakba és az üzletekbe, az egyik asztalosműhely, faforgács- és festékszagú, és látod, hogy odabent épp egy ajtót készítenek, odébb egy idős bácsi szintén egy utcára nyíló műhelyben kovácsoltvas tárgyakat készít, nem, nem díszeket, gyertyatartót a turistáknak, hanem kilincset, szerszámokat…aztán a sok szabóműhely, bőrdíszműves…és a termékek mögött emberek vannak, és látod őket, ahogy a munkaruhájukban az orrod előtt készítenek az anyagból használati tárgyat. Nincs mindenütt ugyanaz a franchise, nincs Mister Minit, nincs minden sarkon McDonalds, Rossmann és Tesco. Kis kávézók vannak, a kenyeret a péktől veszed (meg A Tökéletes Pizzát is, jajjnekem!), a tejet és a sajtot a tejestől, a bort és az olajat megint egy külön kis üzletből, és napokig járhatod anélkül Rómát, hogy találj egy boltot, ahol árulnak fésűt. :) Külön misét érne meg az is, hogy az az egy élelmiszerbolt, amit találtunk, mi mindennel van tele… később majd látni fogjátok, a mediterrán konyha is a szívünk csücske lett ez alatt az egy hét alatt.:) Szóval innen kívülről úgy néz ki, hogy Olaszországban sokkal többen élnek olyasfajta derűs,egészséges, nem elgépiesedett életet, amilyet szeretnék, illetve szeretnénk. (Pl.: Rómában marha nehéz lenne lekörözni egy egész házat zöldítésben, mert minden ablakban virágok burjánzanak.:)) Persze a pesszimisták erre azonnal rávágják, hogy “ami itt rossz, az ott se működik jobban”, de szerintem nem ez a lényeg.  Szerb Antal szerint sem:

Ösztönei azt mondták, hogy Olaszországban tulajdonképpen egészen mindegy, kik vannak uralmon, és milyen eszmék nevében kormányozzák a népet. A politika csak a felszínt érinti, a nép, a vegetatív, tengerszerű olasz nép csodás passzivitással hordozza hátán a változó időt, és nem vállal közösséget nagyszerű történelmével. Az volt a gyanúja, hogy már a köztársasági és császári Róma is, óriási gesztusaival, hősiességével és disznóságaival, csak a felszín férfias színjátéka volt, néhány zseniális színész magánügye volt az egész rómaiság, és azalatt az olaszok nyugodtan ették a tésztát, dalolták a szerelmet, és nemzették megszámlálhatatlan ivadékaikat”

Szóval, nem tudok  útleírást írni Rómáról. Oda kell menni, és megnézni, jobban mondva megtapasztalni, méghozzá úgy, hogy ne a Colosseumra figyelj, és ne a Szent Péter Bazilikára, vagy a többi turistacélpontra. Vess rájuk egy pillantást, majd rakd el az útikönyvet jó mélyre, indulj el az orrod után, ne siess, nézz be minden udvarba, csak olyan helyen egyél, ahonnan hangos olasz beszélgetést hallasz, figyeld az embereket, érezd az ízeket, kóstolj meg a piacon mindent, amivel kínálnak, és jó magyar szokásunkkal ellentétben: nyugodtan mosolyogj vissza.:)

Csak Róma történt vele, ha szabad így mondani”

Eszterfotók

Danifotók

Az idei őszi szezont Gáborral kezdjük, akit nem tudom, mennyire lelkesít ez a kezdődik dolog, tekintve, hogy számára ez a szeptember az utolsó gimis tanév kezdetét jelenti. Sűrű időszak ez mindenkinek, szalagavató, báli ruhák, táncok, felvételi pontok, nyelvvizsgák, tablóképek, ballagás, érettségi… az ember pár hónap után már alig tudja, hol áll a feje, én legalább is így emlékszem. De amúgy meg tök szuper dolog 18 évesnek lenni.:) A pénteki fotózáson igyekeztünk inkább ezt a hangulatot elcsípni, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy szépen sütött a nap, és modellünk mögött volt egy klassz nyár, előtte pedig egy ígéretes krakkói osztálykirándulás.:)

A fejemben ezen kívül olyan divat-sorozatok motoszkáltak, amelyek inkább életképek, mint portrék, inkább hangulatot mutatnak meg, mint ruhadarabokat. Ezek a kedvenceim, nagyon szeretem az ilyesmit. Itthon Emmer László készíti a kedvenc fotóimat ebből a típusból, az egyik all time fav sorozat az Ecserin készült Prokopp Dóráról és lányáról, Sáráról az Éva magazin számára.

Eszterfotók

Danifotók