fényecset

Az egyetemen végre újra van fotós órám, méghozzá igazi, ahol nem csak unásig újra meg újra elolvassuk Benjamint, Sontagot meg Barthes-ot!:) (Ők a fotográfia-elmélet sokat idézett alapszerzői, mifelénk a fotóról való beszéd általában az ő leghíresebb írásaik elemezgetését jelenti…:/) Viszont a fényírás-fényolvasás órán fotózunk, képeket nézünk, létrehozunk valamit, miközben embernek nézzük egymást… ezek olyan dolgok, amelyek sajnos nem jellemzőek ezen az egyetemen, úgyhogy ennek az órának nagyon örülök. A  kurzust Eperjesi Ágnes tartja, aki a (fotó)művészetnek olyan területeivel foglalkozik, amelyekhez nekem eddig kevéssé volt szerencsém. (Pedig érdekesek…) Elég távol áll ez a Práterben vérré vált gondolkodásmódomtól, de épp ezért nagyon élvezem, és próbálok nagyon nyitott lenni.:) A munkáimon mondjuk látszik, hogy ez még annyira nem megy…:D Legutóbb a hosszú expozícióról volt szó, a feladat úgy hangzott, hogy próbáljunk meg (pl. Csörgő Attila után szabadon) a bemozdulások segítségével új, nem létező, virtuális formákat/tereket létrehozni.

Szeretem az ilyen feladatokat. Gondolkodásra késztetnek, arra kényszerítenek, hogy olyan kérdésekre próbáljak válaszokat keresni, amelyek amúgy fel sem merülnének bennem. A válaszkeresés rendkívül jó hangulatban zajlott,nagyon jót játszottunk Danival (Pedig a borospohárban ez esetben málnaszörp volt). :) Az eszközök: ledes öngyújtó, spárga, facsavar, fejlámpa, színes fóliák, meg az a játék, ami egy szivárványszínű rugóhoz hasonlít, és lemegy a lépcsőn.:) (Van annak neve egyáltalán…?:)) Inspiráló volt, szerintem ezután is jönnek még majd fényrajzos ötletek.:)