Irigylem őt a skiccelésért. Én az esetek nagy többségében a képeket csak fényképezőgéppel a kezemben látom meg. Sokszor persze akkor is, amikor nincs nálam gép… de a téma leginkább nem bennem fogalmazódik meg, hanem valami olyasmi, amit a külvilágban meglátok, ami megfog, amit meg szeretnék őrizni. Namost ez annyira nem jó így, főleg, hogy nem járom a világot eleget fényképezőgéppel a nyakamban…:) Jó lenne, ha az én fantáziám is megéledne így.:) És ebben a flickr tényleg nagyon sokat tud segíteni. A maradék inspiráció meg sok helyről jöhet: a fotóművészetből, a vizuális kultúra más területeiről, regényektől, versektől…”a téma az utcán hever”, ugye…:) Elkezdtem a sort a válaszadással, és nagyon kíváncsi vagyok, ti hogy vgytok ezzel!:)

Szia!:) nagyon örülök,(örülünk!) hogy idetévedtél, és külön köszönet a hozzászólásért!egyelőre kevesen hallatják a hangjukat itt, úgyhogy már jó a napom.:)Gyere máskor is!

Az már nagy plusz, ha mindig van nálad gép…sokszor egyébként nem is számít, hogy milyen gép. Én is régóta gondolkodom rajta, hogy kellene egy legolcsóbb legalapabb kis kompakt, ami mindig a zsebemben lehet…nekem ezek lennének a skiccek.:) Aztán ha jó az ötlet, és a téma engedi, még mindig visszamehetek rendes felszereléssel. De nálam van még egy probléma: nemhogy a vészjelzőt, de még az expógombot sem merem megnyomni sokszor!:) Van bennem valamiféle gátlás, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mit szólnak az alanyok ahhoz, hogy lencsevégre kerülnek. Márpedig legtöbben nem lelkesek, sőt… erre van valami bevált megoldás?:)

Eszter, kidolgozott, kipróbált és bevált módszerem arra, hogy hogyan közelítsek meg egy alanyt nincs. Én általában a Texasban is használatos “shoot first ask questions later” módszert alkalmazom, főleg ha lesből vagy távolról készül a fotó … ha közelről is kellene egy-két kocka akkor egyszerűen odamegyek és megkérem az alanyt, hogy engedje meg. Nagyon kevés alkalommal kaptam elutasító választ. Az emberek többsége nem bánja ha lencsevégre kapom őket. Főleg a fiatalabb generációhoz tartozók nem, mert ők már ebben az internetes “art of the amateur” kultúrában nevelkedtek fel, iwiw, facebook, blogok nem idegenek számukra és gyakran email címüket is megadják, hogy küldjem el nekik az “iwiw-gyanús” képeket, hogy majd ezekre a közösségi portálokra feltöltsék. Egy idő után már annyira levetkőzi az ember minden gátlását, hogy pl. egy szalagavatón több ezer ember előtt kimegy egy sportcsarnok küzdőterének a kellős közepére és az éppen ünnepélyes megnyító beszédet tartó iskolaigazgató szemébe vakuzik egy full power Speedlite-al 3 méterről (szóró előtét lefelejtve):) … Egy blognak való fotózás során azt is csináltam például, hogy a fotó elkészülése előtt odamentem az alanyhoz, bemutatkoztam, adtam neki egy matricát a blog elérhetőségével stb. és utánna kértem engedélyt tőle … 100-ból 2-3 utasított vissza. Ja, és a “két ember között a legrövidebb út egy mosoly” annyira igaz … Szóval csak direktbe :)