Strobist Bootcamp II Assignment 2 fotó

2009 , júl 11, Szo

Hírek, érdekességek

Repülő hagymák

Már megint ez a strobist bootcamp :-). A második forduló ételfotózás. Elnézve az eddig beküldött pályaműveket, na itt már komolyabb a mezőny. Úgyhogy gondoltam, szembe megyek azzal az alapvetéssel, hogy az ételfotó csendélet kell legyen és dinamikus képet csinálok.

Először szalonnát akartam. :-) De a lilahagyma jobban néz ki.

Két estém ráment, és egy Eszternek is (mármint az én fotómra. A sajátja – mert a második fordulóban már külön pályázik – egy külön projekt). Az a baj a hagymákkal, hogy nagyon nem akarnak szépen egymás után sűrű tömött sorban potyogni. Hanem egyben hullanak. Nemjó. Meg aztán, ha látni akarom a lángokat is, akkor hosszú záridőt kell használnom (kábé 1/3s). Akkor viszont, ha nem akarom kiégetni a hátteret, töksötétben kell vakuvillanással exponálni a témát.

A serpenyővel meg az a baj, hogy valahogy hűteni kell, mert ha túl forró lesz, azonnal megégeti a hagymát, ahogy az beleesik. Ha viszont víz van benne (volt…) akkor az is melegszik, meg a hagymát is lehet törölgetni.

Még egy vaku szóba sem jöhet, mert tuti nem egy pillanatban villannak (amilyen kioldókat használok…) és akkor szellemképes lesz a hagyma…

Szóval az első este elment a próbálkozásra és a második estén megszületett végre ez a kép (ennyit egy képért még sosem xarakodtam :-) ).  A gép állványon, tőle balra egy vaku állványon, előtte áttetsző ernyő. A gáztűzhely mögött fehér karton. Én a gép jobb oldalán állok, jobb kezemben a deszka a hagymákkal, bal az exponálógombon. De meglett :-)

 

A bejegyzést írta:

Dani - aki 26 bejegyzést írt a képmás-on.


Írj neki e-mailt

Ezek is tetszeni fognak

Strobist Bootcamp II Assignment 1 – Bekerültünk az első tízbe! Csak egy rövid bréking: a legutóbbi posztban bemutatott kép, amivel a Strobist Bootcamp II első...
Próba: Szerencse! :))) Strobist: Nyertünk!!! Tegnap este a flickr-es postaládámban két új levelet találtam.  Kérdeztem is Danit, hogy szoktak-e...
Elkészült a Strobist Bootcamp II Assginment 1 fotó Ahogy azt korábban említettem, elindult a Strobist Boot Camp II, lehet pályázni, és közben...
Strobist Bootcamp II Gyakran látogatom a strobist.blogspot.com-ot. David Hobby oldalának fő profilja a világítás....
Grab This Widget
.

Eddig egy hozzászólás érkezett a(z) “ Strobist Bootcamp II Assignment 2 fotó ” bejegyzéshez

  1. sundance kid Says:

    Remek kép lett, gratulálok, nem semmi, hogy mennyi időt belefeccöltél :)
    És hát az ötlet sem utolsó.

    Most találtam az oldalatokat, örülök, hogy ráleltem, sok jó dolgot olvastam rajta, csak így tovább, gratulálok ahhoz is :)


Szólj hozzá:

PHVsPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19hZHNfcm90YXRlPC9zdHJvbmc+IC0gZmFsc2U8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19hZF8zMDBfYWRzZW5zZTwvc3Ryb25nPiAtIDwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2FkXzMwMF9pbWFnZTwvc3Ryb25nPiAtIGh0dHA6Ly93d3cud29vdGhlbWVzLmNvbS9hZHMvd29vdGhlbWVzLTMwMHgyNTAtMi5naWY8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19hZF8zMDBfdXJsPC9zdHJvbmc+IC0gaHR0cDovL3d3dy53b290aGVtZXMuY29tPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fYWRfaW1hZ2VfMTwvc3Ryb25nPiAtIGh0dHA6Ly93d3cud29vdGhlbWVzLmNvbS9hZHMvd29vdGhlbWVzLTEyNXgxMjUtMS5naWY8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19hZF9pbWFnZV8yPC9zdHJvbmc+IC0gaHR0cDovL3d3dy53b290aGVtZXMuY29tL2Fkcy93b290aGVtZXMtMTI1eDEyNS0yLmdpZjwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2FkX2ltYWdlXzM8L3N0cm9uZz4gLSBodHRwOi8vd3d3Lndvb3RoZW1lcy5jb20vYWRzL3dvb3RoZW1lcy0xMjV4MTI1LTMuZ2lmPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fYWRfaW1hZ2VfNDwvc3Ryb25nPiAtIGh0dHA6Ly93d3cud29vdGhlbWVzLmNvbS9hZHMvd29vdGhlbWVzLTEyNXgxMjUtNC5naWY8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19hZF9pbWFnZV81PC9zdHJvbmc+IC0gaHR0cDovL3d3dy53b290aGVtZXMuY29tL2Fkcy93b290aGVtZXMtMTI1eDEyNS00LmdpZjwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2FkX2ltYWdlXzY8L3N0cm9uZz4gLSBodHRwOi8vd3d3Lndvb3RoZW1lcy5jb20vYWRzL3dvb3RoZW1lcy0xMjV4MTI1LTQuZ2lmPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fYWRfdXJsXzE8L3N0cm9uZz4gLSBodHRwOi8vd3d3Lndvb3RoZW1lcy5jb208L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19hZF91cmxfMjwvc3Ryb25nPiAtIGh0dHA6Ly93d3cud29vdGhlbWVzLmNvbTwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2FkX3VybF8zPC9zdHJvbmc+IC0gaHR0cDovL3d3dy53b290aGVtZXMuY29tPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fYWRfdXJsXzQ8L3N0cm9uZz4gLSBodHRwOi8vd3d3Lndvb3RoZW1lcy5jb208L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19hZF91cmxfNTwvc3Ryb25nPiAtIGh0dHA6Ly93d3cud29vdGhlbWVzLmNvbTwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2FkX3VybF82PC9zdHJvbmc+IC0gaHR0cDovL3d3dy53b290aGVtZXMuY29tPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fYWx0X3N0eWxlc2hlZXQ8L3N0cm9uZz4gLSAyLWJyb3duaWUuY3NzPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fYXNpZGVzX2NhdGVnb3J5PC9zdHJvbmc+IC0gU2VsZWN0IGEgY2F0ZWdvcnk6PC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fYXV0aG9yPC9zdHJvbmc+IC0gdHJ1ZTwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2F1dG9faW1nPC9zdHJvbmc+IC0gdHJ1ZTwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2NvbnRhY3Rmb3JtX2VtYWlsPC9zdHJvbmc+IC0gPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fY29udGVudDwvc3Ryb25nPiAtIGZhbHNlPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fY29udGVudF9mZWF0PC9zdHJvbmc+IC0gZmFsc2U8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19jdXN0b21fZmF2aWNvbjwvc3Ryb25nPiAtIGh0dHA6Ly9rZXBtYXMuY29tL3dwLWNvbnRlbnQvd29vX3VwbG9hZHMvMjItZmF2aWNvbi5wbmc8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19mZWF0dXJlZF9wb3N0czwvc3Ryb25nPiAtIDM8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19mZWF0X2ltYWdlX2hlaWdodDwvc3Ryb25nPiAtIDE5NTwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2ZlYXRfaW1hZ2Vfd2lkdGg8L3N0cm9uZz4gLSA1NDA8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19mZWVkYnVybmVyX2lkPC9zdHJvbmc+IC0gPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fZmVlZGJ1cm5lcl91cmw8L3N0cm9uZz4gLSBodHRwOi8vZmVlZHMuZmVlZGJ1cm5lci5jb20va2VwLW1hcy88L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19nb29nbGVfYW5hbHl0aWNzPC9zdHJvbmc+IC0gPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29faG9tZV9vbmVfY29sPC9zdHJvbmc+IC0gZmFsc2U8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19pbWFnZV9zaW5nbGU8L3N0cm9uZz4gLSBmYWxzZTwvbGk+PGxpPjxzdHJvbmc+d29vX2xvZ288L3N0cm9uZz4gLSBodHRwOi8va2VwbWFzLmNvbS93cC1jb250ZW50L3dvb191cGxvYWRzLzIwLWJhbm5lci5wbmc8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19yZXNpemU8L3N0cm9uZz4gLSB0cnVlPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fcnNzX3RodW1iPC9zdHJvbmc+IC0gZmFsc2U8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb19zaW5nbGVfaW1hZ2VfaGVpZ2h0PC9zdHJvbmc+IC0gMTAwPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fc2luZ2xlX2ltYWdlX3dpZHRoPC9zdHJvbmc+IC0gMTAwPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fdGFiczwvc3Ryb25nPiAtIGZhbHNlPC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fdGh1bWJfaW1hZ2VfaGVpZ2h0PC9zdHJvbmc+IC0gNzU8L2xpPjxsaT48c3Ryb25nPndvb190aHVtYl9pbWFnZV93aWR0aDwvc3Ryb25nPiAtIDc1PC9saT48bGk+PHN0cm9uZz53b29fdmlkZW9fY2F0ZWdvcnk8L3N0cm9uZz4gLSBTZWxlY3QgYSBjYXRlZ29yeTo8L2xpPjwvdWw+