A híradó szerint mindenki vagy “felkészült a havazásra”, vagy “küzd a hóhelyzettel”, vagy valami hasonló. Tény, hogy okozhat kellemetlenségeket, no de azért egy kis hó mégsem a világvége… ráadásul szép, fehér, hangulatos, mókás…:)
olvass tovább...»
Már Facebookon is írtam, de muszáj megismételnem: ez volt eddigi pályafutásunk legkalandosabb fotózása!:)
De hogy az elején kezdjem: Flórával együtt táboroz(tat)tunk a nyáron, és már akkor beszélgettünk róla, hogy jó lenne egy sorozatot csinálni együtt, ha visszamentünk a városba… sajnos egészen december elejéig halasztódott a megvalósítás. Közben viszont úgy alakult, hogy bejuthattunk a már elkészült, de egyelőre (sajnos még mindig) zárva tartó Rácz fürdőbe. Ha korábban (mondjuk még szeptemberben) érkezünk, ez lett volna a tökéletes helyszín: gyönyörű, igényes terek, látványos burkolatok, szép fények, plusz egy valóságos időutazás: a fürdőben sétálva a 16. századból simán átlibbenhetsz a tizenkilencedikbe, majd szinte átmenet nélkül a huszonegyedikbe.:) (Akit érdekelnek a részletek, elindulhat például innen , sok érdekes infót lehet találni a fürdőről az interneten.) Így kicsit másképp alakult a dolog.
olvass tovább...»
…és azt kell mondjam, komoly kihívás volt… de izgalmas is, nagyon élveztük! Mivel amennyire tudom, első sorban nem fotósok olvasnak minket, megkíméllek titeket a szakszavaktól, a lényeg a lényeg: nagyon nehéz volt.:) Mert hát mi tudja megnehezíteni egy rendezvényfotós dolgát?
Na, hát itt az összes feltétel adott volt ahhoz, hogy vért izzadjunk.:)
olvass tovább...»
A közelgő mindenszentek-hétvége apropóján többször is beszélgettünk az elmúlt hetekben ünneplésről, hagyományokról, a hagyományok eredetéről, és a különféle szokások előnyeiről-hátrányairól. A halottak napját, ahogy mifelénk “ünneplik” (kifelé, sok-sok virággal, sok vendéggel, idegeskedéssel), egyikünk sem szereti túlságosan. Egyetértünk abban, hogy “régen rossz, ha csak ilyenkor emlékezel.” Szívesebben emlékezünk bármikor máskor, év közben, amikor előkerül egy-egy vicces sztori, régi fénykép, vagy amikor olyan dolgokat élünk át, amiket szívesen megosztanánk azokkal, akik már nincsenek velünk. Azért kimentünk a temetőbe, és gyújtottunk egy-egy gyertyát, de nem akartuk, hogy ez az ünnep gyászról és szomorúságról szóljon. Szinte biztos vagyok benne, hogy azok az emberek, akikre gondoltunk, egyet értenének velünk abban, hogy halottak napján nem depressziósnak lenni nem szentségtörés.
…amikor a belváros közepén, egy hatodik kerületi gangos ház legfelső emeletén ilyen kiskertet lehet csinálni?:)
Amikor ideköltöztünk, egyetlen árva virágláda volt csak a korláton, abban pedig egy icipici növény, ami magától kelhetett ki a szikkadt földből. Már akkor is tudtuk, hogy ha arra kerül a sor, itt dzsungel lesz.:)
olvass tovább...»
Eléggé nyakig vagyunk már a nyárban, ezt az új posztjaink gyakorisága is jól mutatja… ;-) Mielőtt azonban (majdnem) teljesen lehúznánk a rolót őszig, itt van még Szilvi!
Szilvi is jó barátunk, nagyon szeretjük, többek között mert mindig pörög, mint a búgócsiga, finom sütiket süt, cicákat, illetve olykor őzikéket és egyéb rászoruló élőlényeket ment, szereti a fárasztó humort (:D), és nem utolsó sorban, afféle szakmai “ártalomként” (mondjuk úgy, a környezetkutató diplomája mellékhatásaként) “ránevelt” minket egy a réginél jóval környezettudatosabb gondolkodás- és életmódra.
olvass tovább...»
Legutóbb olyasvalakit fotóztunk, akivel akkor találkoztunk először. Szombat volt, négy óra, ültünk otthon Eszterrel és vártuk, hogy betoppanjon az ismeretlen lány és végre megtudjuk ki áll az e-mailek, smsek mögött. Alig két és fél órával később túl voltunk az eddigi talán legjobb hangulatú és legszebb eredményeket produkáló fotózásunkon.
Amíg az ország egyik fele vagy épp útban volt a gátak felé, vagy már ott is volt és serénykedett, mi ahhoz a másik félhez tartoztunk, akik képernyőn keresztül láttuk csak az árvizet. A dunai árhullám akkor érkezett Budapestre, amikor a legkomolyabb volt a helyzet Borsodban.
olvass tovább...»
