De hogy az elején kezdjem: Flórával együtt táboroz(tat)tunk a nyáron, és már akkor beszélgettünk róla, hogy jó lenne egy sorozatot csinálni együtt, ha visszamentünk a városba… sajnos egészen december elejéig halasztódott a megvalósítás. Közben viszont úgy alakult, hogy bejuthattunk a már elkészült, de egyelőre (sajnos még mindig) zárva tartó Rácz fürdőbe.  Ha korábban (mondjuk még szeptemberben) érkezünk, ez lett volna a tökéletes helyszín:  gyönyörű, igényes terek, látványos burkolatok, szép fények, plusz egy valóságos időutazás:  a fürdőben sétálva a 16. századból simán átlibbenhetsz a tizenkilencedikbe, majd szinte átmenet nélkül a huszonegyedikbe.:) (Akit érdekelnek a részletek, elindulhat például innen , sok érdekes infót lehet találni a fürdőről az interneten.) Így kicsit másképp alakult a dolog.

Az igazi kalandot az jelentette hogy a fürdőben központi világítás van, és hát azt nem kapcsolták fel a kedvünkért. :) (Egyedül a bejáratnál lévő térben égett néhány lámpa.) Alapvetően sötét, borongós napon jártunk ott, de azért egy ideig még volt elég fény a tájékozódáshoz…aztán teljesen ránk sötétedett. Fejlámpával felszerelkezve bolyongtunk az épületben, extra félelmetes horrorjeleneteket képzeltünk el, és mindeközben megpróbáltunk fotózni is. :) A mobilitás jegyében kis rendszervakukat és ernyőket vittünk csak magunkkal, mindez nulla azaz nulla környezeti fénnyel kiegészítve rendesen megdolgoztatta a kreativitásunkat! A módszer a következő volt: az egyikünk, aki épp nem fotózott, elemlámpával világított a modellünk arcára, hogy a másik tudjon fókuszt találni, és valami minimális szinten instruálni. Fló hol fázott, hol melege volt,és főleg nem látott semmit, de profi modell módjára hősiesen viselte a megpróbáltatásokat.:)

Nem ez lett a legjobb sorozatunk, és tervben is van a folytatás (kizárólag szikrázó napsütésben!:)), de azért örömmel mutatjuk meg ezeket a képeket, mert nem fotóztunk még ilyen különleges helyszínen, és mert minden nehezítés ellenére nagyon-nagyon jól szórakoztunk!:) Mit szóltok?

• sötétség
• mozgás
• éles fények
• nincs lehetőség sem instruálásra, sem ismétlésre
• bárhol vagy, útban vagy

Na, hát itt az összes feltétel adott volt ahhoz, hogy vért izzadjunk.:)Alapvetően töksötét volt a terem, és kemény, színes (díszítő)fényekkel világították meg a táncteret, és/vagy az embereket. (Nem ám a tornaterem neonfényei…profin nézett ki, ilyet még szalagavatón nem láttam.) Amikor erős, sárga volt a fény, arra kellett vigyázni, hogy ne égesse ki az arcokat és a fehér ruhákat, amikor viszont a színes lámpák világítottak, hirtelen nagyon sötét lett, és a bemozdulásokat kellett valahogy megúszni…alapvetően igyekeztünk nem telibe vakuzni, hanem megőrizni a terem fényeinek hangulatát. Olyan szép volt, kár lett volna, ha nem látszik belőle semmi.  A táncoknál: gyakorlatilag sportfotózás sötétben.:)  Bónuszként ugye volt kb. 70 emberünk, és a cél ilyenkor az, hogy mindenkiről készüljön jó fotó. (Pont, mint a Funside-nál, csak ott van erre egy hetem, amit éjjel-nappal a gyerekekkel töltök.)  Ja, és nem tudom hány anyuka és nagymama átkozott meg egy este alatt, amikor is folyton beszaladgáltam eléjük, sőt a fotóikba, és attól tartok, videóikba is… Szóval, ez kemény, na.:) Ez az a munka, amit nagyon nem ajánlok kezdőknek, a gépükkel és a vakujukkal most ismerkedőknek, mert nagyon könnyű elszúrni. Ha 3-4 éve futok bele egy ilyenbe, lehet, hogy egy életre elmegy a kedvem a fotózástól…:D De úgy érzem, hogy voltunk elég rutinosak és felkészültek ahhoz, hogy ebből a többszörösen is nehezített helyzetből kihozzuk, amit lehet. Jó, stúdióban, vagy a szabadban tudnánk a fiatalokról előnyösebb portrékat is készíteni, de hát az egy másik történet.

Maga a szalagavató egyébként szuper volt, nagyon rendben volt a szervezés, és igazán tetszettek a táncok is (Imádtam az electro-swinget!:)), látszott, hogy mindenki rengeteg energiát fektetett ebbe az estébe. Megérte, így kell kinéznie egy szalagavatónak.:) (OFF Nem úgy, mint ahogy anno a sajátom kinézett. ON) Azt hiszem, jó lehet ebbe a suliba járni.

Toldysok, itt is köszönjük a lehetőséget, és sok sikert kívánunk nektek a továbbiakhoz!

Eszter és Dani

Így esett, hogy életünkben először nyitottunk egy kicsit a felszabadultabb, vidámabb Halloween irányába, amit eddig a Valentin naphoz hasonló, erőltetett jövevénynek tartottunk, és ehatárolódtunk tőle. Fogtam magam például, és utánaolvastam a Halloween történetének: megtudtam, hogy egy az évszakok változását ünneplő kelta hagyományból ered, és így rögtön közelebb is éreztem magamhoz. Számomra  egy ideje a húsvét is egyfajta “tavaszünnep”, miért ne foghatnánk fel ezt a hétvégét “ősz-ünnepként”?

Fogtuk tehát a Halottak napját és a Halloweent, összegyúrtuk őket, és kaptunk egy olyan hétvégét, ahol egyaránt volt helye az emlékezésnek, a mókának, és a legszebb őszi napok megünneplésének. Nagyon jó volt ez így, azt hiszem, itt nálunk hagyomány lesz belőle. :)

Amikor ideköltöztünk, egyetlen árva virágláda volt csak a korláton, abban pedig egy icipici növény, ami magától kelhetett ki a szikkadt földből. Már akkor is tudtuk, hogy ha arra kerül a sor, itt dzsungel lesz.:)

Tavaly nyáron néhány muskátlival, egy balkonparadicsommal, borostyánnal és pár fűszernövénnyel kezdtük a zöldítést, és azóta meg sem állunk.:) Az idei növényeink nagy részét már mi magunk ültettük, márciustól kezdve nevelgetjük őket, és egyre lelkesebbek vagyunk: nagyon jó élmény látni, ahogy egy pár szem magból másfél méteres napraforgó, vagy csudakék hajnalka lesz! Vagy az az érzés, ahogy reggel kilépsz az ajtón, és minden csupa szín.:) Ja, és a harmadik emeleten kiszaladni a kiskertbe egy kis bazsalikomért vagy mentáért: priceless. ;)

Szóval a Ratatouille után szabadon (“főzni bárki tud!”), én most kijelentem: kertészkedni bárki tud!Nem nehéz, nem visz el több időt, mint amennyit a facebookon amúgy is ellógnál, és nagyon, de nagyon megéri.

Szilvi is jó barátunk, nagyon szeretjük, többek között mert mindig pörög, mint a búgócsiga, finom sütiket süt, cicákat, illetve olykor őzikéket és egyéb rászoruló élőlényeket ment, szereti a fárasztó humort (:D), és nem utolsó sorban, afféle szakmai “ártalomként” (mondjuk úgy, a környezetkutató diplomája mellékhatásaként) “ránevelt” minket egy a réginél jóval környezettudatosabb gondolkodás- és életmódra.

A Kopaszi-gátnál fotóztuk őt, ami nagyon jó helyszín, (nemcsak fotózáshoz,  futáshoz, fröccsözéshez, vagy csak úgy is.:))  a jövőben még biztosan visszatérünk oda. Sajnos felhős volt az idő aznap, így szép ellenfényes-becsillanós-”aranyglóriás” képek nem készülhettek, de  nagyon szép környezet volt így is, különösképp alkalmas egy természetközeli sorozathoz egy természetközeli lányzóról.:)

Ha már itt tartunk, a következő hetekben én is félreteszem a nagyvárosi énemet, és természetközeli üzemmódra váltok, ugyanis vasárnaptól három hétre átteszem a székhelyem a Balaton mellé, Fonyódligetre.:) Jól hangzik, ugye? Balaton, napfény, sok játék, sport, tábortűz, kalandpark… efféle nehéz élet vár majd ott rám, ugyanis én lettem a Funside balatoni táborának fotósa, az a feladatom, hogy  mindenütt ott legyek, ahol történik valami, és megörökítsek mindent, amire később érdemes lesz visszaemlékezni.  Finoman szólva testhezálló feladat, azt hiszem.:)

Már csak az maradt hátra, hogy mindkettőnk nevében nagyon-nagyon szép, élményekkel teli nyarat kívánjak nektek.  Nyári szünet következik, találkozunk (legkésőbb) éősszel!:)

Eszterfotók

Danifotók

Rita, aki külföldön él, akkor keresett meg minket, amikor látta fényképeket amiket Annáról készítettünk, mégpedig azért, mert annyira felismerte, viszontlátta a felvételeken Annát. Ezzel a nyitással hamar megnyert minket :-), megbeszéltük, amikor legközelebb Magyarországon jár, fényképezünk. Mégpedig ezúttal nem textilháttér előtt, hanem modellünk “természetes élőhelyén”, a hárfa mellett!

Ő ugyanis  hárfán játszik, és meg is szervezte, hogy egy zeneiskolában, hangszerekkel körbevéve fogjuk őt fotózni. Előre tudtuk, hogy nem lesz sok időnk, de egészen az utolsó napig mindannyian azt hittük, össze fog jönni. A fotózás előtti napon derült ki számomra, hogy a másnapi nyelvvizsgám nem 90+45, hanem 2*90+45 perces lesz. Ennek egyfelől örültem, mert kicsit nehéznek találtam korábban a mintalfeladatlapok megoldását  90 perc  alatt, másrészt viszont bizonyossá vált, hogy nem érünk oda a zeneiskolába zárás előtt.

A fotózást így áttettük szombat délután négyre. Kicsit lelohadt a lelkesedésünk, hiszen azt gondoltuk, hárfa helyett megint csak a fekete posztó marad. Szerencsére Ritának más volt a véleménye.

Így fél ötkor már a Vigadó téren voltunk, élveztük az egyik első tavaszias délutánt, egy nagyon kedves és rendkívül bájos modellel, akivel nagyon jó volt dolgozni. Határozott elképzelése volt arról, milyen fotókat szeretne, szinte alig kellett instruálni, teljesen természetes maradt a fényképezőgép előtt, nem zavarták sem a bámuló emberek, sem a nagy szélben az arca előtt lobogtatott vakufénylágyító ernyő.

Persze amikor visszaértünk a lakásba, azért néhány műtermi jellegű fotó is készült, de a rakparton készült képek tetszenek nekünk a legjobban.  Ti mit szerettek jobban? Kültéri fotókat vagy beltérieket? Környezeti portrékat, ahol a helyszín is látszik, vagy klasszikusokat, ahol csak az emberen a hangsúly?

Eszter képei

Az én képeim

Nekünk persze nem kellett attól félnünk, hogy elviszi a víz a házunk és vele romba dől az életünk, de még így is érdekes volt látni, mennyire más a budapesti árvíz, mint az észak-magyarországi. Itt nem félelem és elkeseredés hatotta át a parton lévő embereket, hanem kiváncsiság és némi jókedv, mert olyasmit tett lehetővé az árvíz, ami egyébként nem jöhet szóba: az emberek birtokukba vehették a Dunát.

Épp melegedett a hosszú májusi esős idő után, és a napsütésre vágyó városlakók — kihasználva azt, hogy az autók elől már lezárták a dunamenti területeket– ellepték a partokat, élvezték a rég várt nyár első napjait. Gyermekükkel sétáló szülők, bicikliző párok, lassan korzózó nagyszülők és a rakpart mellvédjén üldögélő fiatalok váltották egymást.

Jó volt látni. Jó volt ott lenni, és sétálni a vízparton. A Nap már lebukni készült, de a kövek még ontották a hőt, és jól esett  kicsit tapicskolni a jéghideg zavaros lében.

Jó lenne akkor is, amikor nincs árvíz. Jó lenne ha a Duna két partjára épült város lakói nem lennének elzárva a víztől.

Miközben mi turistákkal, a főváros lakóival, bámész emberekkel együtt a parton andalogtunk, másutt több, mint háromezer ház rongálódott meg, melyek közül mintegy háromszáz teljesen eltűnt az áradó vízben.

Eszter így látta:

(Moncsit szeretjük: Ő az én kedvenc gyerekkori barátném, aki szabadidejében hol énekel, hol török ruhába öltözik, és mi mindenütt ott vagyunk, hogy megörökítsük.:))

Pünkösd hétfőn szerencsére nekünk kedvezett az időjárás, úgyhogy érdeklődő tekintetektől kísérve elraboltuk a teljes díszbe öltözött háremhölgyet, és segítőkész kisérőjét a szerájból. (Na jó: egy pesti kollégium nyolcadik emeletéről.) A téma magával hozta az ideális heyszínt is:  természetesen Gül Baba türbéjéhez rohantunk, hogy elcsípjük az utolsó esti napsugarakat. Sajnos az igazán szép helyszíneken való fotózáshoz engedély kellett volna, ami nekünk speciel nem volt, ezért a zárt részeken kívül kellett elkészítenünk a képeket. Ebben segítségünkre volt Balázs, aki szorgalmasan rohangált fel-alá különféle ernyőkkel és derítőlapokkal. Nélküle megszenvedtünk volna az éles árnyékokkal. :)  A képeknek én a magam részéről nagyon örülök, remélem Moncs is így lesz ezzel, köszönöm a közreműködést, öröm volt a kis csapattal dolgozni!:)

Ha valakit megihletett a téma, a www.budaeliberata.hu oldalon érdemes további információk után keresgélni, a nyár folyamán ugyanis különféle rendezvényeken találkozhattok háremhölgyünkkel és kíséretével.:)

Következzenek a fényképek. Elől az én termésem:

Dani fotói:

A Lift zenekart a világhír eddig csak azért nem találta meg, mert nem volt rá ideje :-) . Mindössze két koncerten vannak túl, viszont ha fenn tudják tartani azt a fejlődési ütemet, amit a két koncertjük között mutattak, akkor az ötödik előadásra nagyvonalúan megelőlegezek nekik egy BS (bocs: Aréna) félházat ;-).

A Lift a Kerekes utcai kollégium lakóinak (egyik) amatőr zenekara, és ahhoz képest, hogy a közös próbáik összeszámolásához két kéz bőven elég, tényleg nagyon jó műsort csaptak. Jó nótákat dolgoztak fel, nem is rosszul. A zenekar tagjainak megjelenése és habitusa – ahogy ez a képeken is látszik – még nem nyerte el egységes formáját, és a hangszerek is vándoroltak időnként zenészek között, így lett nekik lírais-hedbengelős nótájuk, nekem megy egy jó képem a dobosról. Igaz épp basszusgitáron játszott, de legalább meg volt világítva, nem úgy, mint mikor a dobok mögött ült :-)

R&R B+

Ez a tavasz sem a fényképezőgéppel a nyakban történő országvilág-járásé, sajnos. Még annyira sem, mint az elmúlt néhány, ugyanis idén van egy extra feladatom: meg kell alkotni egy szakdolgozatot…:)  És mivel jó munkához (~Eszternek ~sok) idő kell, hát az idei tavasznak sokkal nagyobb részét töltöm (és mivel  Danim túlságosan is szolidáris: töltjük) a négy fal között, mint kellene. De vannak jó napok, amikor megfelelőnek itélem a haladást, olyankor jöhet egy szusszanásnyi szabadidő, egy kis kimozdulás, város, bringa, múzeum, fényképezőgép. :) Olyankor töltődnek a napelemeim, és az jó.:) Az egyik legutóbbi ilyen sétánkat “a város új főutcáján” tettük az ötkerben. Klassz lett.:) A keresztbe-kasul bringázhatóságért külön pirospont.:) A leglátványosabb elem a Szabadság térnél lévő nagyonintelligens szökőkút, ami érzékeli a mozgást, így lehet az, hogy száraz lábbal be lehet sétálni a közepébe. (Persze, amint az lent látszik is, kis kreativitással azért elég kiadósan el lehet ázni…:))  Jó móka lesz ez majd nyáron, a negyven fokban…!

az én napi termésem:

Dani képei: