Így esett, hogy életünkben először nyitottunk egy kicsit a felszabadultabb, vidámabb Halloween irányába, amit eddig a Valentin naphoz hasonló, erőltetett jövevénynek tartottunk, és ehatárolódtunk tőle. Fogtam magam például, és utánaolvastam a Halloween történetének: megtudtam, hogy egy az évszakok változását ünneplő kelta hagyományból ered, és így rögtön közelebb is éreztem magamhoz. Számomra  egy ideje a húsvét is egyfajta “tavaszünnep”, miért ne foghatnánk fel ezt a hétvégét “ősz-ünnepként”?

Fogtuk tehát a Halottak napját és a Halloweent, összegyúrtuk őket, és kaptunk egy olyan hétvégét, ahol egyaránt volt helye az emlékezésnek, a mókának, és a legszebb őszi napok megünneplésének. Nagyon jó volt ez így, azt hiszem, itt nálunk hagyomány lesz belőle. :)

Az idei őszi szezont Gáborral kezdjük, akit nem tudom, mennyire lelkesít ez a kezdődik dolog, tekintve, hogy számára ez a szeptember az utolsó gimis tanév kezdetét jelenti. Sűrű időszak ez mindenkinek, szalagavató, báli ruhák, táncok, felvételi pontok, nyelvvizsgák, tablóképek, ballagás, érettségi… az ember pár hónap után már alig tudja, hol áll a feje, én legalább is így emlékszem. De amúgy meg tök szuper dolog 18 évesnek lenni.:) A pénteki fotózáson igyekeztünk inkább ezt a hangulatot elcsípni, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy szépen sütött a nap, és modellünk mögött volt egy klassz nyár, előtte pedig egy ígéretes krakkói osztálykirándulás.:)

A fejemben ezen kívül olyan divat-sorozatok motoszkáltak, amelyek inkább életképek, mint portrék, inkább hangulatot mutatnak meg, mint ruhadarabokat. Ezek a kedvenceim, nagyon szeretem az ilyesmit. Itthon Emmer László készíti a kedvenc fotóimat ebből a típusból, az egyik all time fav sorozat az Ecserin készült Prokopp Dóráról és lányáról, Sáráról az Éva magazin számára.

Eszterfotók

Danifotók

Ha például a helyzet az, hogy az időjárás minden nyaralásod alkalmával borítékolhatóan szélsőségesen, felháborítóan pocsék, akkor olyan helyet kell keresni, ahol ez nem befolyásolja az eltöltött idő minőségét. Ezen a ponton több lehetőség adódik, el lehet menni például déltengeri szigetekre, vagy ha ez nem fér bele, némi termálvíz és szauna is megmentheti a nyaralást.:) Kehidakustányban töltöttünk néhány napot, és az egyetlen napsütéses délutánon összeszedtünk némi nyárvégi utószezon-hangulatot. Ime:

Dani képei

És az enyémek

Ez a tavasz sem a fényképezőgéppel a nyakban történő országvilág-járásé, sajnos. Még annyira sem, mint az elmúlt néhány, ugyanis idén van egy extra feladatom: meg kell alkotni egy szakdolgozatot…:)  És mivel jó munkához (~Eszternek ~sok) idő kell, hát az idei tavasznak sokkal nagyobb részét töltöm (és mivel  Danim túlságosan is szolidáris: töltjük) a négy fal között, mint kellene. De vannak jó napok, amikor megfelelőnek itélem a haladást, olyankor jöhet egy szusszanásnyi szabadidő, egy kis kimozdulás, város, bringa, múzeum, fényképezőgép. :) Olyankor töltődnek a napelemeim, és az jó.:) Az egyik legutóbbi ilyen sétánkat “a város új főutcáján” tettük az ötkerben. Klassz lett.:) A keresztbe-kasul bringázhatóságért külön pirospont.:) A leglátványosabb elem a Szabadság térnél lévő nagyonintelligens szökőkút, ami érzékeli a mozgást, így lehet az, hogy száraz lábbal be lehet sétálni a közepébe. (Persze, amint az lent látszik is, kis kreativitással azért elég kiadósan el lehet ázni…:))  Jó móka lesz ez majd nyáron, a negyven fokban…!

az én napi termésem:

Dani képei:

Egy hétfő reggel, pár hete, a kávémmal a kezemben üldögéltem a kanapén, és vártam, hogy felébredjek. Nem sikerült. De közben eszembe jutott, hogy mennyire jellemző lenne ez a jelenet a fogalomra: hétfő reggel.

Napközben lerajzoltam a jelenetet egy sárga cetlire, ez látható alant. Ekkor – amikor a rajz megszületett – vettem észre, hogy kompozíciójában (konkrétan a belógó asztalban), mennyire hasonlít egy képre, amit nem sokkal korábban a flickr-en láttam. És a megálmodott színvilágot is onnan kölcsönöztem.

Még aznap rajzoltam pár hasonló mórickaábrát. Néhányból fotó született azóta. A módszer igazából arra szolgál, hogy megőrizzem a fejemben élő képet addig, amíg módom nyílik megrendezni és lefényképezni.

Újabban a képeket nem akkor látom meg, amikor fényképezővel a kezemben, vagy az arcom előtt ott vagyok a helyszínen, hanem egyéb alkalmakkor. Legtöbbször számítógép előtt ülve, mások képeit nézegetve. De már nem csak akkor. Ha bárhol napközben megfog egy gesztus, egy tárgy, egy jelenet. Ez hatalmas változás. Ezeket a látott képeket aztán gyakran lerajzolom. Ezek a skiccesek.

Ti honnan merítetek? Mikor látjátok meg a képet? Honnan származnak az ötleteitek? Mikor kattan be? Mik a módszereitek? A tapasztalataitok? Érdekelne.

(folytatása következik, melyben fény derül arra is, hogy került az ikea-papucs a képbe ;-) )