Na, ez volt az, amit mi nagyon nem akartunk, amikor felmerült a kérés, hogy fotózzunk óvodásokat.
Gödöllőn jártunk, egy nagyon helyes nagycsoportos társaság fényképezése volt a feladat.  A terv az volt, hogy “elvegyülünk” (hihi…:)), és játék közben készítünk a manókról ellesett képeket. A dolog részben bevált, abból a szempontból mindenképp, hogy a gyerekek egy idő után teljesen megszokták a jelenlétünket, és abszolút természetesen tudtak viselkedni. Sőt: annyira élvezték a fotózást, hogy az “ellesett” fotókra külön kellett vadászni, viszont alig győztünk eleget tenni a különböző kívánságoknak, mint például a készülő legófarm megörökítése, az építőkkel együtt, természetesen. Egy kislányt azért szidott össze az óvónéni, mert ” a fényképész bácsi” nyakába ugrott! :) (Pedig Fényképész Bácsit ez szerintem nem zavarta annyira.:)) A csoport tündéri volt, nagyon jó fej társaság, öröm volt velük dolgozni.:) Bár a csoportképeknél kicsit megizzadtunk, mire elértük, hogy a lehető legtöbb pöttöm a kamerába nézzen, kilátsszon a sorból, és még csak ne is pislogjon…:) Olvastam ennek megoldására egy trükköt: mondd a csoport tagjainak, akiket fotózol, hogy csukják be a szemüket, majd mire hármat számolsz, nyissák ki,és mosolyogjanak… jelentem, a siker legfeljebb 85%-os.:) De azért érdemes kipróbálni.

Meg a gyerekfotózást is. Amellett, hogy nem könnyű feladat, én nagyon élveztem, vidám,felszabadult délelőtt volt. Ovisnak lenni néha egy-egy napra így felnőtt fejjel sem rossz dolog!;)

(Az pedig kifejezetten felemelő, amikor egy kislány, akit tavaly is fotóztam már, felismer, és azt mondja,akárhányszor csak találkozunk, hogy köszöni szépen a képeket, mert olyan szépek lettek…!:) Fotózzatok gyerekeket, mert az jó.)