De hogy az elején kezdjem: Flórával együtt táboroz(tat)tunk a nyáron, és már akkor beszélgettünk róla, hogy jó lenne egy sorozatot csinálni együtt, ha visszamentünk a városba… sajnos egészen december elejéig halasztódott a megvalósítás. Közben viszont úgy alakult, hogy bejuthattunk a már elkészült, de egyelőre (sajnos még mindig) zárva tartó Rácz fürdőbe.  Ha korábban (mondjuk még szeptemberben) érkezünk, ez lett volna a tökéletes helyszín:  gyönyörű, igényes terek, látványos burkolatok, szép fények, plusz egy valóságos időutazás:  a fürdőben sétálva a 16. századból simán átlibbenhetsz a tizenkilencedikbe, majd szinte átmenet nélkül a huszonegyedikbe.:) (Akit érdekelnek a részletek, elindulhat például innen , sok érdekes infót lehet találni a fürdőről az interneten.) Így kicsit másképp alakult a dolog.

Az igazi kalandot az jelentette hogy a fürdőben központi világítás van, és hát azt nem kapcsolták fel a kedvünkért. :) (Egyedül a bejáratnál lévő térben égett néhány lámpa.) Alapvetően sötét, borongós napon jártunk ott, de azért egy ideig még volt elég fény a tájékozódáshoz…aztán teljesen ránk sötétedett. Fejlámpával felszerelkezve bolyongtunk az épületben, extra félelmetes horrorjeleneteket képzeltünk el, és mindeközben megpróbáltunk fotózni is. :) A mobilitás jegyében kis rendszervakukat és ernyőket vittünk csak magunkkal, mindez nulla azaz nulla környezeti fénnyel kiegészítve rendesen megdolgoztatta a kreativitásunkat! A módszer a következő volt: az egyikünk, aki épp nem fotózott, elemlámpával világított a modellünk arcára, hogy a másik tudjon fókuszt találni, és valami minimális szinten instruálni. Fló hol fázott, hol melege volt,és főleg nem látott semmit, de profi modell módjára hősiesen viselte a megpróbáltatásokat.:)

Nem ez lett a legjobb sorozatunk, és tervben is van a folytatás (kizárólag szikrázó napsütésben!:)), de azért örömmel mutatjuk meg ezeket a képeket, mert nem fotóztunk még ilyen különleges helyszínen, és mert minden nehezítés ellenére nagyon-nagyon jól szórakoztunk!:) Mit szóltok?

Zolinak kimondottan jól áll a kontrasztos fekete-fehér, az egyszerű, mély árnyékokat rajzoló világítás, a fekete háttér és ruha. Szerintem legalábbis. Mi a véleményetek?

Petrával jó dolgunk volt, nemcsak azért, mert ilyen fotogén: azért  is, mert nagyon felkészülten érkezett. Szép sminket készített, hozott sok ruhát, néhány kiegészítőt, és ami a legfontosabb: ötleteket!:) Talán már említettem, de szeretjük, ha a modellnek van némi elképzelése arról, mit szeretne viszontlátni a képeken, és ezt meg is tudja fogalmazni. Persze alacsony szőke lányból nem tudunk magas barnát gyártani (még ha tudnánk is, nem tesszük – ellenkezik az elveinkkel.;)), de minden esetre, minél konkrétabban ismerjük a modell elképzeléseit, annál jobb eséllyel lesz elégedett a végeredménnyel.

Petránál mondjuk nem igazán vártam kitörő lelkesedést, elmondom, miért : az egyetemről ismerem őt, volt pár közös projektfeladatunk is, szóval tudom, hogy igazi maximalista, jó értelemben. De saját magával szemben (én úgy látom) túlzásba viszi a dolgot.  Ráadásul: én is így működöm. Hogy mi lesz ebből?

Én 110%-ot várok magamtól, ergo sohasem lehetek tökéletesen elégedett – szinte mindig látok is hibákat a fotókon. Nem a modellen, a képeken!
Ő szintén minimum 110%-ot vár saját magától, így sohasem  lehet tökéletesen elégedett, csak épp ő nem  a képekkel, hanem a modellel nincs mindig kibékülve!:))

Valószínűleg egyikünk mércéje sem…khm…objektív, de egymás teljesítményével nincs bajunk, szóval a dolog valamennyire kiegyenlítődik.:)   Még szerencse, hogy itt van Dani, hogy pozitív irányba billentse az önbizalom-mérleget.:)  Amikor levezettem neki ezt a kis elméletemet, vágott egy grimaszt, és közölte, hogy:

“Hát ti hülyék vagytok. Petra szép, a képeink meg jók. Pont.” :)

Itt jönnek a Danifotók:

És az Eszterfotók:

A Práter utcából (kívülállóknak: a fotós iskolából:)) ismerem őt,  meghatározó tagja annak a kis csapatnak, akik miatt annyira jól éreztem magam ott.:) Már régen is nagyon szerettem őt fotózni, és vele együtt fotózni talán még inkább. Szuper, eszement ötletei vannak.:)  Nagyon élveztem a fotózást, mert most olyan modellem volt, aki nem fél a kamerától, mer játszani, bátran kísérletezni.

Kedves leendő fotómodellek, mindenkit arra bíztatok, hogy próbáljon így hozzáállni a fotózáshoz, játéknak felfogni az egészet, szabadjára engedni a kreativitást és a fantáziát.:) Ez nem sülhet el rosszul, mert a kreativitás fertőz: az egyik ötlet magával hozza a következőt, és ha lesz is köztük olyan, ami nem működik, biztos vagyok benne, hogy összességében  így jobb képek születnek. Azt hiszem, ezt nevezik flow-élménynek.  És az jó érzés!:)

Daniképek

Eszterképek:

A helyzet pedig az, hogy újra megvan a szándék, hogy ez a blog éljen.

Egy késő esti, hirtelen felindulásból elkövetett portréfotózás újra meghozta a kedvünket. Dani készített rólam egy képet, én feltöltöttem Facebookra,és megkérdeztem az ismerőseimtől, van-e kedvük odaülni a helyemre, hogy mindketten fotózhassunk. És van, úgy tűnik. :)

Sokan jelentkeztek a “felhívásra.”
Az első bátor önként jelentkező Anna volt, akivel nagy eséllyel össze lehet futni az Operában, vagy például a WAMP-on, ugyanis gyönyrű ékszereket készít, ilyeneket, ni:
Eredetileg egy Magritte kép inspirált minket, de nem túlságosan ragaszkodtunk ehhez a kiindulóponthoz. Előkerült az összes strobist felszerelés, az SK háttér,a vörös rúzs, néhány borospohár…

és íme a végeredmény. (Ami érdekessé teszi a dolgot, az az, hogy most Danival szándékosan külön utakon indultunk az utómunkát illetően, olyannyira, hogy egymás képeit csak a végső, elkészült állapotban volt szabad megnézni.:) Szerintem jó dolog ez, hogy így különbözőbbek, karakteresebbek a lettek a képeink, mint általában.)

“Subject: congrats!
Hey Esther, congrats on winning the Bootcamp assignment II! I didn’t even see your photo in the pool until it was on the strobist blog. Really nice shot…love the composition of the chilis, and the texture of the pan…”

Miii…?? Congrats on winning…??? On the Strobist blog..??! Miii, éééén??? És igen, NYERTEK a paprikák! :))) A három utolsó pillanatos chili a nagyi serpenyőjében. Több, mint nyolcszáz kép közül, amelyek között rengeteg volt a gyönyörű, ötletes, profi módon kivitelezett munka. Még mindig nem tértem magamhoz, és ha ez nem a mi blogunk lenne, ahol fényezni illik magunkat, vagy mi, azt írnám, hogy nem értem, hogy történhetett ez…:) Minden esetre nagyon büszke vagyok, és szerencsésnek is érzem magam, hiszen azért ez mégis csak egyetlen ember döntése… de (és ez a legnagyobb elismerés!) eddig néhány értetlenkedő és felháborodott kommentet leszámítva mindenki kedves, gratulálnak, és azt mondják, megérdemeltem. :)  Na ugye, hogy vannak csodák. :)

És még nincs vége: az elismerés mellett ajándék is jár a győzelemhez: nyertem egy Strobist Lighting Seminar oktató dvd-csomagot, Strobist Trade Secret kártyákat, amelyekről jelen pillanatban még nem tudjuk, mik is pontosan, illetve egy Orbis körvaku adaptert, ami körvakut varázsol bármelyik kisvakunkból.:) Hurrá! :)

Az ételfotós projekttel töltött kalandos este egy bevásárlással kezdődött, ahol Dani (szokásához híven) már tisztában volt a saját elképzeléseivel: gázláng, serpenyő, lilahagyma. Ehhez képest én (szokásomhoz híven) kénytelen voltam improvizatív módon közelíteni a kérdést: “na, keressünk látványos kaját!” :) Igaz, motoszkált a fejemben pár kép, amiket nem sokkal ezelőtt láttam: gyönyörű, vidékies, természtes, “falusi nagymamás” hangulatú ételcsendéletek voltak. Így legalább már azt sejteni lehetett, hogy nem a popcorn-csipsz-gumicukor vonalon  fogom megtalálni, amit keresek.

A “heuréka!” érzés egy kis doboznyi piros-zöld-sárga chilipaprika láttán kapott el, igaz, akkor még egész más látványt képzeltem el velük, mint amit itt láthattok.  Hogy mégis maradjon valami az eredeti elképzelésemből, előkerestem a legpatinásabb konyhai eszközt a háztartásban: a nagymamám – nagy becsben tartott – kis kerek serpenyője lett a hátterem. Miután nagyjából egy órán keresztül rakosgattam a chiliket, arra jutottam, hogy egyféle paprikával lesz a legszebb, és a kevesebb ezekből is határozottan több a képen. A serpenyőt egy fekete dohányzóasztalra tettem, és a paprikák helyett az asztal felületét világítottam meg magasról, áteresztő ernyőn keresztül. Az asztal felületéről visszaverődő fény adja a világítást, amit a serpenyő körül kétoldalt fekete kartonlapokkal kissé visszafogtam. Köze nincs kifinomult low-key technológiához, de ujjgyakorlatnak, kedvcsinálónak nagyon jó volt!:)

A sok zseniális pályamunkát elnézve, most nem érzem azt, amit a portrénál, nem gondolom, hogy a mezőny erősebbik felében vagyok ezzel a nagyon egyszerű képpel… de dolgoztam vele,és nekem tetszik is, most már megmutatom.:) (Mától nekem is van Flickr oldalam.:)) Kíváncsi vagyok, milyen visszajelzések jönnek majd.

Próba szerencse. :)

Már megint ez a strobist bootcamp :-). A második forduló ételfotózás. Elnézve az eddig beküldött pályaműveket, na itt már komolyabb a mezőny. Úgyhogy gondoltam, szembe megyek azzal az alapvetéssel, hogy az ételfotó csendélet kell legyen és dinamikus képet csinálok.

Először szalonnát akartam. :-) De a lilahagyma jobban néz ki.

Két estém ráment, és egy Eszternek is (mármint az én fotómra. A sajátja – mert a második fordulóban már külön pályázik – egy külön projekt). Az a baj a hagymákkal, hogy nagyon nem akarnak szépen egymás után sűrű tömött sorban potyogni. Hanem egyben hullanak. Nemjó. Meg aztán, ha látni akarom a lángokat is, akkor hosszú záridőt kell használnom (kábé 1/3s). Akkor viszont, ha nem akarom kiégetni a hátteret, töksötétben kell vakuvillanással exponálni a témát.

A serpenyővel meg az a baj, hogy valahogy hűteni kell, mert ha túl forró lesz, azonnal megégeti a hagymát, ahogy az beleesik. Ha viszont víz van benne (volt…) akkor az is melegszik, meg a hagymát is lehet törölgetni.

Még egy vaku szóba sem jöhet, mert tuti nem egy pillanatban villannak (amilyen kioldókat használok…) és akkor szellemképes lesz a hagyma…

Szóval az első este elment a próbálkozásra és a második estén megszületett végre ez a kép (ennyit egy képért még sosem xarakodtam :-) ).  A gép állványon, tőle balra egy vaku állványon, előtte áttetsző ernyő. A gáztűzhely mögött fehér karton. Én a gép jobb oldalán állok, jobb kezemben a deszka a hagymákkal, bal az exponálógombon. De meglett :-)

Ennek mi most igen-igen örülünk :-D